Folytatjuk a beszélgetést dr. Kígyós Évával – az interjú második részét itt olvashatod.

 

 A most következő részben mélyebb, személyesebb vizekre evezünk: szó esik a szakmán belüli elfogadásról, a spiritualitás és az agykontroll lehetséges kapcsolatáról, a relaxációs technikák hétköznapi alkalmazásáról, és arról is, hogyan válhat egy módszer valódi életformává. Éva őszintén beszél arról, milyen érzés volt másként gondolkodni egy tudományos közegben, és milyen belső szabadságot adott számára ez az út. Ha érdekel, hogyan lehet a képzelet, a tudatosság és a belső erő hétköznapi segítség, olvasd végig az interjút.

 

Ha egy definíciót kérnék tőled az agykontrollra, akkor te hogyan fogalmaznád meg?

 

Ezt a részét úgy fogalmaznám meg, hogy egy olyan önfejlesztő módszer, ami megtanítja a gyerekeknek és felnőtteknek azt, hogy a meglévő, de nem használt képességeiket hogyan vegyék birtokba az életük alakításánál. Mindazt, amit az agykontroll az embereknek, a gyerekeknek ad, pszichológusként bátran merem vállalni. 

 

Az autogén tréninget elvégezted?

 

Igen. Tulajdonképpen a relaxáció, amit az elején mondtam, hogy elvégeztem, az az autogén tréning volt, a Schultz-féle autogén tréning.

 

Hol oktatod a gyerekhipnózist?

 

Az Integratív Gyermekpszichoterápiás Egyesületben. 

 

A kollegáid között vannak mások is, akik elvégezték az agykontrollt? A szakma hogyan fogad(ott) téged, követik-e a példádat? 

 

Abban a pillanatban, hogy az életem más utakra vitt, elvileg nem a klasszikus pszichoterápiát csináltam. Óhatatlanul az ember kicsit kijjebb kerül a szakmájából, de nem csináltam titkot belőle addig sem, amíg ott voltam. Nagyon érdekes a hozzáállásuk, ez a kissé fölényes lemosolygás.

 

Ezt kaptad vissza?

 

Persze, egyértelműen, de nem volt nekem ezzel bajom. Értettem is, mert azért tegyük hozzá, hogy akkor, amikor egyfajta tudatosságváltozás van, például a kvantumfizika is ilyen, ami kereteket feszegető – mondhatnám, eléggé el van hallgatva ahhoz, hogy nagy kereteket feszegető tudjon lenni –, azt nem olyan könnyű beengednie az akadémikus tudománynak. 

Érződik a változás a vallásosságon belül is. Egyre többen vállalják, hogy egyre kevesebben találják meg a spiritualitásukat a hagyományos vallásokban. Nagyon sokféle változás van ebben a kérdésben. Amikor mondjuk százévenként átrendeződik a világ, ahhoz kell egy kezdet, amikor mindaz, ami megvan, úgy, ahogy van, felkavarodik. És amikor felkavarodik, abban nyilván éppen úgy benne van a blődi, a sarlatánság vagy a konzervatív ellenállás is. 

Akiben nagyon erőteljes a konzervatív ellenállás, annak a jóslás, meg a tisztánlátók, meg mit tudom én, mik, azok az agykontrollal egy kalap alatt vannak. Nem tud, nem akar közötte különbséget tenni, és nem is kell tőle elvárni, hogy különbséget tegyen. Szóval úgy gondolom, hogy egy ilyen pezsgés mindig segít abban, hogy minden, ami erjed, ami káros, az kiválik, és megmarad az utókornak a tiszta esszencia, amit tovább lehet vinni. 

Ezért van bennem elfogadás azok iránt, akiknek nem úgy alakul az élete, hogy közel tudnak ezekhez a dolgokhoz kerülni. Neki ez nagyon idegen. Egyszerűbb számára távolságot tartani mindattól, amit magában összemos. Mivel mindent az ember csinál [nevet], az mindig az emberen keresztül megy, és annak az embernek a minősége is belekeveredik a tevékenységébe. 

Igen, szóval lekezelő dolgokat kaptam. Amikor pszichológusokkal találkozom, legelőször mindig leszögezem, hogy ebből ne legyen gond: „Én ezt vallom, hiszem, tanítom, ez ide e pillanatban nem tartozik, de akinek ezzel kapcsolatban problémája van, az keressen meg és beszéljünk róla.”

 

Volt, aki megkeresett?

 

Az az érdekes, hogy inkább olyanok voltak, akik úgy huszonöt ember között nem vállalták föl, de aztán odajöttek azzal, hogy [suttogva]: „én is elvégeztem ám”.

Tényleg azt gondolom az agykontroll legfontosabb érdemének, hogy használd a képzeleted. Ezek szerint Einstein is hülye volt, mert azt mondta, „a tudás az semmi, minden a képzelet”. Olyan mókás, hogy nem értik meg a lényegi mondanivalót. 

Nyilvánvaló, hogy nem az alatt a két napos tanfolyam alatt fordulnak ki a gyerekek a bőrükből, de valamit magukkal visznek. Azt az ember mindig tudja, hogy amikor valamire nagyon nagy szüksége van az életben, akkor ezek az emlékek elő tudnak jönni és valamilyen orientálást tudnak adni. Ez nagyon fontos. A képzelet, a vizualizáció, a relaxálás, egyáltalán az, hogy annyit megértsen egy gyerek, hogy amikor ő indulatos, azért ő még vállalhat felelősséget. 

A gyerektanfolyamon is tanítjuk a három ujj-technikát. Hogy vegyél egy mély lélegzetet, ebben mi a baj? Ezt tanítja gyakorlatilag Jill Bolte Taylor is. Jill agykutató, stroke-ja révén saját tapasztalatai vannak, és ő mondja azt, hogy ha egy gondolathurkot megszakítasz, akkor az nem indít be egy folyamatot. Ha csak annyit tudok megtanítani egy gyereknek, hogy mikor fejbe verné XY-t, „ne csináld, mert akkor magadnak ártasz. Vegyél egy mély lélegzetet, fújd ki, tedd össze a három ujjad és megmondhatod neki a magadét, szabad, mert ami benned feszül, az úgyse fog ott maradni, de ne üss.”, akkor nem vagyok előbbre? Tudományellenes vagyok? Nem.

 

Mi a véleményed arról, hogy a vallás és az agykontroll között lehetséges egyfajta összefüggés. Lehetséges-e, hogy az ateisták életébe az agykontrollnak köszönhetően belép vagy kialakul idővel egyfajta „istenhit”?

 

Mindenféle ismereteim alapján nem feltétlenül a vallásossággal hoznám összefüggésbe. Abban a pillanatban, ahogy egy embert arra tanítunk, hogy mit jelent a gondolat, és megtapasztalja azt, hogy a gondolatainak a megváltoztatása mi mindennel jár, tulajdonképpen egy másfajta rátekintése van mindarra a csodára, ami a teremtett világban körülötte van. Amikor egy ember, aki addig nem foglalkozott ilyesmivel, a teremtő képzeletről kap valamit, akár bizonyítékot, akkor egy méltóbb embernek az érzete alakul ki benne, aki kinyílik. 

Már nem csupán a saját kerítése, élete horizontja, amiben ott tombol és ellenségei vannak és küzd velük és leköpi őket és irigykedik, tehát amikor picit megemelkedik az ember, akkor jobban be tudja azonosítani magát az univerzum polgárának. És abban a pillanatban, ahogy valaki annak az univerzumnak a polgárává válik átvitt értelemben, akkor ebben a tágabb világban, amire rálát, keresi az összefüggéseket. Keresi azt, hogy talán akkor még több érdekes, még több ez, még több az van ebben a világban. 

Amikor egy eszköz elkezd működni, akkor az ember kíváncsi lesz. Ha az agykontrollt eszköznek tekinti, és ez az eszköz elkezd nagyon jól működni, és ennek az eszköznek a működése holmi energiákról szól, akkor az ember elkezdi keresni az energia forrását. 

Azért az eléggé világos, hogy az energia állandóan áramlik és itt van, valahonnan egyszer pedig el kellett indulnia. A semmiből nem teremtődik. Kinyílik az a kép, hogy talán lehetséges, hogy nem én vagyok a világ legfejlettebb lénye, hanem itt fölöttem vannak olyan dolgok, amiket, haj, de nem ismerek, haj, de keveset tudok róluk, de a törvényeiben annyira jelen van. Innentől kezdve megélheti úgy is a saját lelki hozzáállása, vagy tapasztalatai, vagy szocializációja alapján, hogy ez az Isten. Vagy úgy, ahogy manapság már a hívők, de nem vallásosak, a végső forrásnak neveznek. 

 

Melyik agykontrollos sikeredet értékeled most a legnagyobb sikerednek?

 

Nem igazán tudnék ilyet mondani. Egyszerűen azért, mert a kezdetektől mindig is az érdekelt, hogy belülről hogyan tudnak ezek a lehetőségek változtatni. Valahol ez a fajta gondolkodásmód, ez a fajta hozzáállás az évek folyamán létforma lett számomra. Mindig elmondom, hogy azért azon el lehetne gondolkodni, hogy húsz éve van Magyarországon minden hétvégén két vagy három városban tanfolyam, szeptembertől júliusig. És húsz év alatt – három ember oktatja, Gábor, Laci meg én – Magyarországon még egyetlen egy tanfolyam sem maradt el az előadó betegsége miatt. 

Lehet, hogy szerencse, lehet, hogy ilyenek a génjeink, csak érdemes odafigyelni rá. Én úgy gondolom magamról, hogy amit végül is nem egy sikernek, hanem a legsikeresebben alkalmazott dolognak élek meg, az az hogy valahányszor az élet ad problémát – mert hála Istennek, ad, mert máskülönben mi lenne velünk –, első megközelítésben is már nem a probléma fog meg engem. Igyekszem nyakon ragadni a problémát, és nyitottá válni. Ekkor rendkívül kreatív ötleteim tudnak támadni a problémák megoldásával kapcsolatosan. 

Én boldog ember vagyok, ennél többet nem tudok mondani. Nincsenek rendkívüli életkörülményeim. Van egy harminc négyzetméteres lakásom, egyedül élek, van fiam, van három unokám. Annyira jó, annyira békés és kiegyensúlyozottak a baráti kapcsolataim és a munkakapcsolataim is, szóval, alapjáraton boldog vagyok. Nem vagyok beteg. Húsz éve nem voltam orvosnál, energikusnak érzem magam, akinek van ereje dolgozni. Úgyhogy ez nagyon jó. Én személy szerint ezt az agykontrollnak tulajdonítom, de annak sem állok ellen [nevet], hogy Isten áldásával történik ez, és annak sem, hogy a genetika véletlensége. De úgy gondolom, hogy tettem érte, hogy ez így legyen. Emiatt tudom ezt az agykontrollnak tulajdonítani. 

 

Tagja vagy valamilyen vallási közösségnek egyébként?

 

Soha nem tudtam vallásos lenni. Mindig lázadó és zendülő voltam. De rendkívül mélyen hiszek a teremtőben. 

 

Milyen célkitűzéseid vannak még az agykontrollt, a munkádat illetően?

 

Vannak közelebbi terveim is. Most csináltunk egy klubot, aztán egy Sorsfordító című tanfolyamot csinálok agykontrollosoknak. Elég sok CD hanganyagban vagyok benne, ami nyilván a relaxációs tudásommal testhezállóbb nekem, és szeretnék majd újabbakat is készíteni. 

 

Nagyon meditatív hangod van és csodálatos, ahogy a hangoddal bánsz, ez a kiadványokból is egyértelműen kiderül.

 

Meg vagyok tőle lepve mindig, mert [mosolyog] Isten bocsássa meg nekem, negyven éve cigarettázok többé-kevésbé [nevet]. Amit hoz a lehetőség, ott szeretnék még jobbá tenni dolgokat, közelebb kerülni emberekhez, ez benne van az életemben. Meg az, hogy benne legyek a fiam családjának az életében, úgy – és ez a nehéz [nevet] –, hogy ott legyek, de mégis ne leterhelően legyek ott. Hogy tudjak sokat adni az unokáimnak anélkül, hogy nevelni akarnám őket. 

És ez egy jó feladat. Izgalmas, hogy az ember hogyan tudja a gyerekek tekintetét, érdeklődését tényleg, de tényleg felkeltve, rányitni a világra. Ahogy nőnek, úgy szeretnék én is velük együtt nőni ezekben a képességekben.  

 

Évi, ne haragudj, hogy már most megkérdezem, de biztosan téged is foglalkoztat legbelül, hogy ki lesz, aki majd átveszi a stafétabotot tőled? Lesz egy pszichológus végzettségű agykontroll oktató az utódod? 

 

Az teljesen egyértelmű, hogy ennek az eldöntése a Lacinak és a Gábornak a feladata, hiszen ők voltak azok, akik Magyarországon elindították az agykontrollt. Ők azok, akik mindenféle nehézségek árán be tudták itt vezetni az agykontrollt, és hát ők vannak szerződésben a nemzetközi agykontroll szervezettel.  Igen, hiszek abban, hogy amikor majd itt lesz az ideje, akkor majd kellő hangsúlyt kap, és a megfelelő emberek is készen lesznek, akik kellenek. 

 

Mivel töltöd a szabadidődet?

 

Ha adódik néhány óra a testi-lelki feltöltődésre, akkor egy egész napos wellnessbe való visszavonulással, ami olyan helyen van, ahol kirándulni lehet. Vagy akár itt Pesten fél napot az uszodában töltöttem. Ennyire nem tud különállóvá válni számomra a szabadidő, mert folyamatosan olvasok, vagy ha valamit leírok, az nekem éppen úgy hobbi, mint ahogy éppen egy feladat is. 

 

Van olyan technika, amit akár naponta többször is használsz a vizualizáción kívül? Mondtad, hogy ez számodra már életforma, lehet, hogy nem is lehet egy technikát nyakon csípni.

 

Van az agykontrollnak egy olyan része, amit úgy neveznek, hogy labortechnika. Ha a laboratóriumodba jutsz és ott ezeket meg ezeket csinálod, és ott elégedett leszel, akkor elég már csak háromról egyre, aztán kettőről egyre, aztán elég már csak egyet sóhajtani és elérheted azt, hogy nyitott szemmel is ebben a tudatállapotban vagy. 

Ami itt gyakorlatilag azt jelenti, hogy már nem kellenek hozzá a különböző lépések, a tánciskolás umpappa-umpappa lépések, hanem amikor adva van egy helyzet, akkor egyetlen levegővétellel át lehet kapcsolni egy más működési módra. Amikor az ember ránéz egy helyzetre hirtelen, és akkor nem a megszokott és hagyományos módon reagál, hanem azonnal egy más rendezőelv szerint kezdi azt a problémát megoldani. Ez olyan roppant egyszerű. 

Még elmondom, hogy egy amerikai konyhás lakásban laktam, és kaptam valakitől mustot. Ki akartam önteni a konyhai lefolyóba, mert már megerjedt, és sajnos ahogyan letekertem a tetejét, nagyvonalakban kitört és beborította a falat, az összes konyhai falra akasztott edényemet, szekrényemet, a világos szőnyegemet, miközben másfél óra múlva indulnom kellett vidékre. Vettem egy mély levegőt, szétnéztem, hogy „nos, jó. És akkor ott kéne kezdeni és erre haladni”, és gyakorlatilag egy félóra alatt az egészet sikerült feltakarítani, egyetlen dühöngés, idegeskedés, miegymás nélkül. Tulajdonképpen ujjongtam, hogy a logisztikán dolgozva, még élvezni is lehet azt, hogy ez milyen gördülékenyen megy. [Nevet] Amikor az ember ezeket a kis birtokló mócsingokat, hogy „ezt akarom, ezt akarom” el tudja engedni. És át tudja adni magát egy nyugodt vezérlésnek. 

 

Van bennem egy érzés, amit most szavakba fogok önteni: te nagyon szabad vagy Évi.

 

A kezdet kezdetén voltak problémáim például abból, hogy nem volt annyira egyszerű vállalni az agykontrollt. Kellett hozzá néhány hónap, ameddig megszereztem a szabadságomat. Hogy „igen, ilyen vagyok, így vagyok, és én ezt látom. És nem kell, hogy elfogadj”. 

Sok ilyen van az életben, hogy az ember ki merjen mondani dolgokat azért, hogy ez a szabadsága meglegyen. Valamikor persze kell egy kicsit harcolni, de egyre könnyebb. 

Egyetlen egy dologról kell ilyenkor lemondani: arról, hogy bebizonyítsam neki, hogy nekem van igazam. Amint ezt nem akarom bizonygatni, már szabad is vagyok. És ha meghagyom, hogy ő is higgye azt nyugodtan, amit hisz, akkor attól még szabad maradok. Csak el kell fogadni, hogy ő is szabad. 

Az interjút készítette: Szarka Emese PhD, 2011